top of page
esküvői dj

Rólam írták

Kedves Balázs!


Több mint 1 hete volt az esküvőnk, de még mindig eufóriában éljük a napjainkat, olyan flottul sikerült minden, és ezért Neked is hálával tartozunk!

Szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket többek között:
• a hangosításért a ceremónián: leírhatatlan érzés volt azokat a zenéket hallani a bevonuláskor és ceremónia közben a háttérben, amik fontosak a számunkra;
•  a vacsora alatt játszott lágy dallamokért;
• a fergeteges bulihangulatért, amiről mindenki ódákat zeng, és csak szuper-hiper-szuperlativuszokban beszél! (Mind a barátaink, mind a rokonaink szájából többször elhangzott, hogy a legjobb, legszebb, legönfeledtebb esküvő és buli a miénk volt! Ne menjünk el amellett sem szó nélkül, hogy azok is csak dicsérték a zenét a lagzi után, akik előtte a legnagyobb fenntartásokkal álltak ahhoz, hogy zenekar helyett DJ mellett tettük le a voksunkat.)

 

Végül, de nem utolsó sorban egy, a szakmájához és az emberekhez is értő, rendkívül szimpatikus, kedves, családszerető embert ismertünk meg benned, akinek az értékrendje és a szíve is a helyén van, így őszintén mondjuk, hogy igazán jó példáként állsz előttünk!

Még egyszer köszönünk mindent, üdv és puszi:

Eszti és Romi, alias Eszter és Romuald
Zenit Hotel Balaton, Vonyarcvashegy)

 

Ui.: Aki ismer minket, tudja, hogy mindenből a számunkra legjobbat választjuk, és ez így volt életünk egyik legfontosabb napján is, úgyhogy teljes szívvel ajánlunk másoknak és adjuk tovább jó híredet, hisz még azt a kritikus pár embert is a táncparkettre csábítottad, akiket évek óta, vagy talán még sohasem láttunk táncolni!

 

Viki & Dénes:

Kedves Balázs!

Nagyon-nagyon örülünk, hogy Rád találtunk és részese lettél a napunknak, mert Nálad alkalmasabb személyt nem is találhattunk volna. Remek estét varázsoltál a zenékkel és a fényekkel. Mindig megtaláltad a hangulathoz illő stílust. Nem volt olyan kérés, amit ne tudtál volna teljesíteni. Mindenki dicsért, leginkább azok, akik előzetesen ódzkodtak az esküvői dj gondolatától. És nem csak a vendégeink, hanem a többi szolgáltatónk is elismerően beszélt rólad. 

Személyedben egy nagyon kedves, rokonszenves és segítőkész embert ismertünk meg, akin látszik, hogy élvezettel csinálja, amit csinál, és ezért mindenkinek csak ajánlani tudunk Téged.

Te vagy a legjobb esküvői dj, akihez valaha is szerencsénk volt. :)
Mindent köszönünk:

Viki és Dénes 

(István Parkhotel, Sormás)

Réka & Milán

Kedves Balázs!


Hatalmas köszönetettel tartozunk neked az esküvőnkön alkotott munkádért. Remekül érezted, mikor milyen zenéket pörgess a násznépnek, alkalmazkodtál az általunk kért számokhoz és tökéletesen váltogattad a különböző műfajokat. Füst és fényjátékaid igazi party hellyé varázsolták a helyszínt. Annyira jó hangulatot teremtettél, hogy olyan emberek is átmulatták velünk az éjszakát, akikről álmunkban nem gondoltuk volna, hogy hajnali 5-ig ropják majd a táncparketten. :D Kicsit féltünk, hogy fogadnak majd egy DJ-t az emberek ismerve családunkat, de te képes voltál megmutatni mindenkinek, hogy nem kell a szokásokkal mennünk (élő zene) és végül egy iszonyat jó bulit varázsoltál mindenki számára. Egy önzetlen, segítőkész, becsületes ember és eszméletlen jó party arc, akin látszik, hogy mindene amit csinál és azt baromi jól csinálja, mi így jellemeznénk téged! Köszönünk mindent az egész násznép nevében, nélküled a nagy napunk nem lett volna teljes! Szívből kívánjuk a legjobbakat, aki pedig esküvői DJ-t keres, most hagyja abba a keresést, nála jobbat úgy sem találtok!
Hatalmas Köszönettel: Réka & Milán
(Nagykanizsa)

anna_mark_small_07.jpg

Anna & Márk:

Kedves Balázs! 

A legjobb döntés volt számunkra hogy Téged valasztottunk nagyon kedves ember vagy és nagyon örülünk hogy megtaláltunk és megismertünk Téged. Csodálatos nap volt számunkra. Amit mégegyszer átélnénk. Fergeteges bulit csináltál fantasztikus zenékkel és fénytechnikával. Minden percét imádtuk nem csak mi hanem az egész vendégsereg. Mégegyszer nagyon köszönjük és hálásak vagyunk neked. Köszönjük hogy mindenkinek a kívánságát teljesítetted és hogy reggelig velünk voltál És nem utolsósorban köszönjük a nyitótáncunk zenéjének az összevágását. Imádtuk :)

 

Anna és Márk 

Móni & Miki

 

Kedves Balázs!

 

Az esküvő szervezésének kezdetén egyetlen dologban voltunk biztosak, hogy DJ-t szeretnénk a lagzin. Nagyon-nagyon örülünk, hogy végül RÁD esett a választásunk. Minden kívánságunkat teljesítetted és amikor bizonytalanok voltunk pl. a polgári ceremóniára választott zenékkel kapcsolatban, akkor is készséggel segítettél. A ceremónia hangosítását profin oldottad meg, a lagzin pedig mindenkit megmozgattál az idősebb korosztálytól kezdve a fiatalokig. A buli alatt mindig tudtad milyen zenét kell berakni, így nem csoda, hogy reggelig tartott. Köszönjük a rugalmasságot, a segítőkészséget és a fergeteges hangulatot. Hálásak vagyunk, hogy részese voltál a Nagy Napunknak, szívből kívánunk Neked minden jót!

 

Móni és Miki

 

coming soon.jpg
BZ_0001378.jpg

Bianka & Zoltán:

Kedves Balázs,

Köszönjük szépen azt a fantasztikus hangulatot amit csináltál Nekünk.Kezdettől fogva odafigyeltél ránk.Nem szerettünk volna zenekart,épp ezért kerestünk olyan embert aki megfelel minden vágyunknak zenei ízlésben.Tökéletesen teljesítetted azt amivel megbíztunk,lakodalmastól a retro zenéken át a mai nap slágeréig kaptunk mindent.Ritka az olyan esküvő ahol néha nem kell nyaggatni a népet,hogy táncoljon.Itt csak a vacsoránál ültek le a családok,barátok.Nagyon kedves,mosolygós embert ismertünk meg a személyedben,örülünk,hogy Téged hívtunk el a Mi Napunkra. :)

Szuper buli volt,eszméletlen hangulattal.

Így tovább,légyszi tegyél boldoggá még sok-sok ifjú párt a munkáddal! :)

Bianka és Zoltán 

M&G.jpg

Marcsi & Gábor:

Kedves Balázs!

Ezúton is szeretnénk neked megköszönni, hogy a lakodalmunk fergetegesre sikeredett.

Köszönjük a nyitótánc zene összemixelését, a profi hangosítást a polgári szertartás alatt, a szuper fénytechnikát, ami mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy mindenkinek felejthetetlen élményben legyen része.Hatalmas bulit csináltál, reggelig táncoltunk, nemcsak mi fiatalok, hanem az idősebb korosztály is, akik eleinte kétkedve fogadták, hogy Dj lesz az esküvőnkön. Olyan rokonokat és barátokat is megmozgattál, akiket előtte sosem láttunk a táncparketten.

Nagyon örülünk, hogy rád találtunk és megismerhettünk. Aki egy barátságos,  kedves, elegáns, együttműködő és vérprofi DJ-t szeretne az esküvőjén alkalmazni, annak csakis és kizárólag Téged ajánlunk! 

Mindent köszönünk:

Marcsi és Gábor

Anett & Zsolt

Kedves Balázs,

Nagy szerencse, hogy részt vehettünk korábban egy olyan esküvőn, amin Te szolgáltattad a talp alá valót. Előtte nem találkoztunk esküvői DJ-vel, de ott abban a pillanatban megfogalmazódott Anettban és benenm, hogy a mi esküvőnkön is DJ lesz, ha egyszer eljutunk odáig. Pár évre rá aktuálissá is vált és nagy szerencsénkre még szabad voltál.
Családunk idősebb része ódszkodva fogadta az ötletet (sokan talán elektro zenére gondoltak), de utólag csak elismerően csettintettek, hogy milyen jó hangulat volt. A kért számainkat profin építetted be és játszottál olyan témábavágó zenéket is, amit ott realizáltunk, hogy fú ezt el is felejtettük. Az események, feladatok lebonyolításában is nagyon rugalmas és segítőkész voltál, amiért szintén jár a köszönet. No meg végtelenül türelmes a vendégek kéréseivel szemben! :) Rengeteg vendégtől kaptunk pozitív visszajelzést, miszerint ez volt életük egyik legjobb lakodalma.
 Mégegyszer hatalmas köszönet érte és Mindnekinek csak ajánlani tudunk!
Anett és Zsolt

Anett-Zsolti.jpg
Évi és Ákos.jpg

Évi & Ákos:

Kedves Balázs,
köszönjük az esküvőnkön nyújtott felejthetetlen zenei szolgáltatást!! Nagyon örülünk, hogy Téged választottunk! Már az elején éreztük, hogy jó választás lesz, de ez a nagy nap közeledtével, egyre inkább bebizonyosodott. Sokat jelentett nekünk, hogy mindig elérhető voltál és a szervezés során folyamatos kapcsolatban tudunk lenni, még videóhívásos megbeszéléshez is csatlakoztál. Köszönjük, hogy a polgári szertartás hangosítását is rád bízhattuk, hogy a 30 fős kórust, csellós és beatbox-os kísérők hangosítását és próbáját is teljesen a kezedbe adhattuk. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó pillanatban (előtt napon) kiderült last minute kéréseinkben is egyből segítettél, beszerezted a hiányzó mikrofonokat, keverőket és hangfalakat. Ez után a vacsora és lakodalom/buli alatt is tökéletes volt minden: nem csak a mi, de a teljes násznép kedvenc zenéi hangzottak fel, mindenki hajnalig énekelte a jobbnál jobb zenéket. Tényleg nagyon király bulit csináltál!!!! :) 134 fős vendégseregből tényleg mindenki élvezte. A vacsora alatt is tökéletes aláfestő zenét kaptunk, sokan megdicsérték és fontos még, hogy nem volt túl hangos, pont megfelelt az alkalomhoz. Köszönjük, hogy az utolsó vendégekig kitartottál. És a kis meglepetés fényeket, feliratokat is, tényleg nem is kívánhattunk volna többet, jobbat. A vendégek azóta is emlegetik, hogy mennyire jó volt a DJ. Ezt nem is mutatja jobban más, hogy az esküvőnk után 2 nappal az egyik jegyespár már el is kérte az elérhetőségedet, hogy a jövőre tartandó esküvőjükön is Te legyél a DJ. Reméljük, hogy ott találkozunk! :D

Köszönjük,
Évi és Ákos

Betti & Bálint

Kedves Balázs!

 

Köszönjük neked, hogy felejthetetlenné varázsoltad életünk egyik legszebb napját! Számunkra nagyon fontos volt, hogy az esküvőnkön DJ legyen, nem azért mert nem szeretjük a hagyományos dolgokat, hanem azért mert egy DJ képes arra, hogy hazai és külföldi előadóktól játszhat retro, rock és más kategóriájú talp alá valót, egyszóval olyan zenét amit csak szeretne a násznép. Nálunk ezt nagyszerűen megoldotta Balázs, hisz akik korábban idegenkedtek attól, hogy DJ-s lagzink lesz, most sorban jönnek és gratulálnak nekünk, hogy a lehető legjobb választás volt! Ezen felül Balázst csak ajánlani tudom mindenkinek, mert ő valóban az az ember aki él, hal a munkájáért, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a lagzi végéig mosollyal az arcán zenélt -pedig a lagzink reggel 7 órakor ért véget! :) 

Még egyszer köszönjük szépen! 

 

Betti&Bálint

esküvő.jpg
581-Csilla_Tamas_eskuvo-2018_06_02__21-1

Csilla & Tamás:

Kedves Balázs!

Már az esküvőszervezés elején eldöntöttük, hogy dj-t szeretnénk felkérni az esküvőnkre, mert nem szeretnénk egy hangszínen végighallgatni a kedvenc számainkat. Véletlenül, az interneten böngészve találtunk rá Balázsra. A honlapján lévő esküvői menetrend vázlat meghallgatása után nem volt kérdés, hogy őt választjuk. Könnyű volt kapcsolatba lépni vele, jó fél évvel a dátum előtt nagyvonalakban átbeszéltük a fontosabb pontokat. Majd elmerültünk a szervezésben és meg is feledkeztünk a zenei részletekről. Egy hónappal az esküvő előtt ismét felkerestük. A szertartás
hangosítását és az este zenei felépítését beszéltük át. Sok konkrétumot nem mondtunk neki, mert mi sem tudtuk, hogy mit szeretnénk. Az utolsó este kapta csak meg a szertartásunk és a nyitótáncunk zenéit, de rugalmasan kezelte a helyzetet és nem jelentett problémát neki. Az első személyes találkozó a szertartás előtt fél órával történt meg – de már jóval a kezdés előtt a helyszínen volt, mi nem értünk rá a fotózás miatt. Ekkor már a szertartás hangosítása kész volt. Teljesen megbíztunk benne, tudtuk, hogy jó kezekben vagyunk. A ceremóniamesterrel gyorsan megtalálták az összhangot. A vacsora zenei aláfestése fantasztikus volt, jól választott, figyelembe véve az esküvő stílusát. A nyitótánc után elkezdődött a buli. Nagyon jó hangulatot teremtett a fénytechnikával és a jól megválasztott zeneszámokkal. Ismerve a vendégeinket, rövid bulira fogadtunk volna, de Balázsnak köszönhetően hajnalig tartott. Nagyon jól választottunk.

A vendégektől csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, nagyon élvezték az estét.

Csilla és Tamás

Vera & Márk

Kedves Balázs!

Köszönjük szépen, hogy profizmusoddal megalapoztad a jó hangulatot a mi Nagy napunkon. 
A zene választás tökéletes volt, minden korosztály megtalálta benne a kedvencét. 
Azt hiszem erre tökéletes bizonyíték az, hogy a táncparkett reggel 5 óriáig tele volt. 
Meg persze az is, hogy másnap nagyon sok vendégünk felhívott bennünket, hogy nagyon jól érezték magukat, és még sosem voltak ilyen jó lakodalomban.

Mindent köszönünk neked, és a továbbiakban minden jót kívánunk!


Vera és Márk
(Zalacsány)

Vera & Márk

Barbara & Tomi:

Kedves Balázs!
Amikor elkezdtük szervezni életünk nagy napját, komoly fejtörést okozott számunkra a kérdés: zenekar vagy Dj? Nos a választ azóta tudjuk, de hogy utólag jó döntést hoztunk-e azt most eláruljuk: IGEN :) És, hogy miért? Íme az indoklás:
Szerettünk volna kicsit eltérni a hagyományoktól a lagzinkat illetően, szerettük volna ha igazi buli hangulat kerekedik és a többnyire fiatalokból álló násznép minden egyes tagja táncra perdül.
Neked ezt hibátlanul sikerült teljesíteni, ugyanis még olyan ember is táncolt és bulizott aki eddig 24 év alatt egyetlen lakodalomban sem tette. Fantasztikus hangulatot teremtettél, olyat, amit még az unokáknak is mesélni fogunk.
Köszönettel tartozunk neked ezért a felejthetetlen estéért!
Ui: Kedves Házasulandók! Szívből ajánljuk nektek Balázst, hiszen szakmai tudása tekintetre méltó, hatalmas alázattal van a munkája iránt, de mindezek mellett egy nagyon készséges és szimpatikus fiatalember, akiben nem fogtok csalódni!
Köszönünk mindent:
Barbara és Tomi

Brigi és Józsi.png

Brigi & Józsi:


Kedves Balázs!
Úgy gondoljuk, hogy egy esküvő szervezése során nagyon fontos, hogy mindenki rátaláljon a megfelelő zenei szolgáltatóra. Szerencsére mi is jól döntöttünk mikor téged választottunk. Köszönjük, hogy ott voltál nekünk a Nagy napon, hogy az elejétől a végéig mosolyogva és jókedvűen hívtad táncba az embereket. A hangosítással és a fénytechnikával nagyon meg voltunk elégedve, a zenék összeválogatása pedig egyszerűen tökéletes volt. A fiatalabbtól az idősebb korosztályig mindenki táncra perdült. Bátran ajánlunk mindenkinek, hiszen aki téged választ, biztosan nem csalódik.
Üdvözlettel: Brigi és Józsi

 

Kedves Jegyespár, 

Tudom, hogy sok mindent mérlegeltek (szülők, pénz, különlegesség), de higgyétek el, hogy Balázs egy igazán jó döntés. Egy zenekarral ellentétben ő mindent le tud játszani. Nincs lutri. Legyen az Halott Pénz, vagy egy keringő. A násznépünk egyik tagja román dal- és szövegíró, és az épp toplistás dalát, Balázs kérésre azonnal megkereste és le is játszotta. Megjelenést tekintve pedig elég csak megnézni a színpadi képet. 

Összefoglalva, egy rendkívül rokonszenves, mindenben segítő fiatalembert ismertünk meg a személyében, aki az egyik legjobb választásunk volt. Nagyon jó hangulatot teremtett, és azóta is halljuk a vendégsereg elismerő dicséretét. Bízom benne, ha legközelebb esküvőre megyünk, akkor újra Te leszel a hangulatfelelős!

 

Imola és Tamás 

Kedves Balázs,

Mikor már a helyszínt kiválasztottuk, eljátszottunk az esküvői dj gondolatával. Az elképzelés az volt, h nekünk ne a megszokott, sablonos esküvőnk legyen, mint amihez a család, a barátok hozzászoktak. Ennek ellenére mégis zenekarokat kerestünk. Nagyon sok youtube videót meghallgattunk, de annyira nem győzött meg minket egyik sem. Végül egy zenekari próbán 3 zenét hallgattunk meg. És volt egy olyan dal, amit nem ismertünk. Elbizonytalanodtunk. Mi lesz akkor, ha a zenekar olyan zenét/ zenéket játszik, amit senki sem ismer?! Aztán kaptunk egy ajánlást. Először csak a face-n és a saját oldalán láttunk Balázsról néhány információt. Majd egy személyes találkozó, és ott már éreztük, hogy Ő az, akit szeretnénk. Fiatal, dinamikus, mosolygós, érti a "munkáját". Hamar egy hullámhosszon voltunk. Fél szavakból megértettük egymást. Nem is gondolkodtunk semmit, ott helyben eldöntöttük. A szülők, ahogy lenni szokott, húzták a szemöldökük, nekik a dj szó hallatán egészen más zene ugrott be. Majd az esküvőn, az első dal után megnyugodtak, és együtt bulizott mindenki. 

Imola és Tamás 

Ági & Laci
 

Kedves Balázs!
 

Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy ilyen fantasztikus bulit csináltál nekünk. Napokig ezen ámuldoztunk... :). Minden képzeletünket felülmúltad, és nem tudjuk mikor buliztunk ilyen felszabadultan utoljára. Teljesítetted az összes különleges zene kérésünket, segítettél a nyitótáncunk összevágásában, és amiket véletlenül elfelejtettem veled megbeszélni, azokat is észrevétlenül megoldottad. Nem volt sem üresjárat, sem kegyelem, a talpak egész este táncoltak :D.
A fénytechnika szintén szuper volt, és a vendégeink mellett a szolgáltatóink is nagyon pozitívan vélekedtek Rólad.

Köszönjük, hogy eljöttél, és hogy ilyen szuper bulink lehetett! 
 

Ági és Laci

(Zalaegerszeg)

Patricia & Péter

Kedves Balázs! 

Szeretnénk megköszönni még egyszer a munkádat! Fantasztikusan éreztük magunkat! Remek volt a vacsora zenei aláfestése is, kellemes zenék szóltak, és olyan hangerővel, hogy mellette lehetett beszélgetni is. A buli utána pedig külön misét érdemelne! Tudni kell, hogy úgy álltunk az esküvőnkhöz, hogy a mi családunk nem egy bulizós fajta, éjfélre biztos otthon is leszünk... Hála Neked, nem így történt! Nem volt olyan ember, aki ne állt volna be táncolni közénk. Öröm volt látni, hogy a fiatalabb és idősebb korosztály együtt tombol akár egy EDDA, akár egy Halottpénz számra. Többen elég szkeptikusan álltak hozzá a tényhez, hogy DJ lesz, nem zenekar a lagzira. De mi tudtuk, és már ők is tudják, hogy jól döntöttünk. Mindenki mondta, hogy nagyon jó zenéket játszottál, fergeteges hangulatot csináltál, és amit mindenki kiemelt, hogy látszik Rajtad, hogy örömmel és szívből csinálod, amit csinálsz. Még egyszer köszönünk mindent!

Patricia & Péter (Esztergom)

Ui.: Kedves választás előtt álló Jegyespárok! Amennyiben esküvői dj-t kerestek, 3 tippünk lenne nektek: Balázs, Balázs és Balázs!!!

Livi & Gábor

Kedves Balázs!

 

Most lett alkalmam billentyűzetet ragadni s megköszönni neked, hogy az esküvőnkön (2017 május 20) ilyen jó bulit/hangulatot csináltál!!!És, hogy nem csak a Nagy Napon voltál velünk hanem, hogy előtte is minden kérdésünkre válaszoltál és hogy minden kérésünket teljesítetted!

A polgári szertartásnál is nagyon nagy segítség voltál, hisz a hangosítást és a zenei aláfestést te biztosítottad!A buli helyszínén pedig a fények s a füstgép bevetése tökéletes volt!

Megmondom őszintén nem gondoltam volna hogy így eltudjuk magunkat engedni,de a szuper zenék (nah meg gondolom az alkohol) sokat lendítettek rajtunk, ha a lábam bírta volna még, akkor valószínű,hogy még mindig a mi esküvőnkön zenélnél. 

 

Még egyszer mindent köszönünk Balázs, sikeres esküvői szezont nem kell kívánnunk, mert ha te ott vagy abból rossz nem sülhet el!! 

Lilla & Sanyi

Kedves Balázs!

 

Eszti és Romi ajánlására kerestünk fel Téged és nagyon örülünk hogy így tettünk.

Az első levélváltástól kezdve gördülékeny volt a szervezés, az esküvőn pedig remek volt minden anélkül, hogy nekünk ezzel egy pillanatig is foglalkozni kellett volna.

Nagyon köszi az énekesnővel, Gáspár Szilvivel való együttműködést, a kitűnő hangosítást és a hajnalig tartó fergeteges bulit. Nagyon jól érezte magát a társaság, ahogy ez a helyszínen is látszott - sosem volt üres a tánctér.

Szóval csak ajánlani tudunk minden ifjú párnak! 

Köszi még egyszer mindent! Szuper buli volt április 22-én Vonyarcvashegyen!

 

Lilla & Sanyi

Kinga & Peti:

Kedves Balázs!

Megálmodtuk életünk nagy napjának minden apró kis részletét és bíztunk benne, hogy valóra válik az álmunk. Szerettük volna, hogy gyönyörű legyen a szertartás, kellemes az időjárás, vicces a vőfély és változatos a zene. A vágyainkból minden megvalósult, amiért hálával tartozunk Neked! A fergeteges bulihoz szükséges a jó társaság és a változatos, izgalmas, több stílust érintő zene, amivel Te igazi party hangulatot varázsoltál mind a fiatalabbak, mind az idősebbek számára. Neked köszönhetően az első házassági évfordulónkra ismétlést várnak a rokonok és a barátok. Köszönjük, hogy Te zenéltél nekünk!

 

Kedves Jegyespár!

Akartok egy olyan lakodalmat, amelyet a vendégsereg még évekig emleget? Csak pozitív jelzőkkel illet? Szeretnétek, ha a vendégeket nem lehetne lerángatni a táncparkettről? Akkor Balázs a Ti emberetek! Garancia a jó bulira!

Dóri és Pisti:

Kedves Balázs!

Nagyon-nagyon-nagyon köszönjük, hogy olyan fantasztikus hangulatot teremtettél, hogy a násznép reggelig ropta :) A nagyszülők is ódákat zengtek Rólad, pedig amikor először meghallották, hogy DJ fogja a zenét szolgáltatni, nem voltak túl nagy bizalommal. A polgári szertartás hangosítását is elképesztően szuperül valósítottad meg. Az általad hozott fénytechnika is csak emelte az este hangulatát. Mindenkinek, azaz MINDENKINEK csak azt tudjuk ajánlani, hogy Téged válasszon az esküvője Zenei Mesterének :)"

Reni & Peti:

Balázs!

 

Nem tudunk szavakat találni arra, amit az esküvőn lenyomtál. Überhiperszuperállati. Na talán ez az a szó, de még ez sem tükrözi azt, amit tényleg éreztünk. Sokan meg voltak lepődve, amikor meséltük, hogy dj fogja szolgáltatni a zenét lakodalomban. Szerintem sok reményt nem is fűztek hozzá, de valójában mindenki odáig- és vissza volt. Nincs olyan ember, akinek ne tetszett volna. Jó hangulathoz elengedhetetlen a jó zene. Ezt Tőled megkaptuk! A legjobb választás voltál! Nagyon köszönjük, hogy ott voltál! Legfőképp a türelmed, hogy fél 6- kor is ugyanolyan jó kedvvel teljesítetted a kéréseket! Jó volt látni azt, hogy mennyire élvezed a zenélést! Pont ezért volt tökéletes az egész este! Köszönjük! Minden jót kívánunk, csak így tovább! (a bronz-, ezüst- és aranylakodalmakban is várunk téged :))

Tündi és Laci:

" Mikor eljött a nagy kérdés, hogy ki szolgáltassa a zenét a lakodalmunkban, úgy gondoltuk a párommal, hogy eltérünk a zenekaros hagyománytól. Egy Dj-t kértünk fel, vagyis Balázst, a násznép szórakoztatására. Kíváncsian és izgatottan vártuk az esti mulatságot. Vacsora alatt kellemes zene lengte be a termet, ezt követően a kalória ledolgozását megkezdve, nagy retró slágerekre ringathattuk a csípőnket, mikor pedig mindenki kellőképpen bemelegített, jött a "Bazi nagy mulatós lagzi" . Kicsik és nagyok egyaránt ropták, nem volt aki ne táncolt volna. Hálás köszönet Balázsnak, a jól összeállított zenei anyagért, a látványos megvilágításért, mellyel hozzájárult a hangulatfokozáshoz. Köszönet, amiért így, ez a szép nap az elejétől a végéig nagyon jól sikerült és rendkívül emlékezetes marad a számunkra!"

 

Dorottya és Matthias:

Kedves Balázs,

 

Ez úton is szeretnék neked köszönetet mondani szeptemberi esküvőnkön nyújtott fenomenális teljesítményedért!! A buli óriási volt, őszintén megmondom kicsit tartottam tőle a két nemzetiségű vendégek miatt, de Te ezt a "problémát" remekül megoldottad! A nyitótánchoz összevágott zene nagyon szuper volt, és hogy minden kívánságunkat  teljesítetted nagy örömünkre szolgált.

Köszönjük Neked, hogy ezt a napot, estét tudásoddal és odaadásoddal mindenki számára felejthetetlenné tetted! Ha megismételhetnénk ezt a napot csak így szeretnék újra átélni ahogy lezajlott! Ezer köszönet Neked amiért elfogadtad a felkérést, amiért ilyen odaadó voltál és amiért egy igazan fergeteges partyban lehetett részünk! 

 

Üdv Dorottya és Matthias Bolz 

Kata és Máté:

Kedves Balázs!

Köszönjük szépen, hogy szerepet vállaltál életünk egyik legfontosabb eseményén. Minden percét élveztük. A hangulat fantasztikus volt; a zene a fénytechnika tökéletes, profi munka. Kívánni sem kívánhattunk volna jobbat. 

Elsősorban azért döntöttünk dj mellett mert nem szerettünk volna teljesen hagyományos lagzit. Azt akartuk, hogy az egész násznép jól érezze magát és hallhassa azokat a slágereket, zenéket, ami a zenei ízlésének megfelel és ezt te tökéletesen teljesítetted. Még olyanokat is "megtáncoltattál", akikről soha nem gondoltuk volna, hogy fognak. Külön kiemelném, hogy a mi esküvőnk megszervezését nagyban nehezítette, hogy külföldön élünk, de még ez sem okozott problémát a Veled való egyeztetésben. 

Jó szívvel ajánlunk Téged minden jegyespárnak.

Ha jó hangulatot szeretnétek a "nagy napon" válasszátok Balázst!!!

 

Niki & Krisz:

Kedves Balázs, 

 

Köszönjük hogy segítettél a polgári szertartás lebonyolításában és a lagzinkban a jó hangulat megteremtésében egészen reggelig! Sok idősebb vendégünk félt a DJ szó hallatán, hogy nem fognak tudni táncolni nem lesz szokásos múlatós zene. De vissza csak jót hallottunk ugyan ezen emberektől és nagyon örültek a vacsora alatti diszkrét visszafogottabb zenének, így tudtak pletyizni a mamáink is :)

Teljes összhang volt a bulizó nép és közted. Mindig a legjobbkor váltottál műfajt, stílust. Amerre csak megyünk, ajánlani fogunk!!! Ha még egyszer kellene esküvőt szervezni, akkor is Téged választanánk!

Niki&Krisz

Vera és Zsolt:

Kedves Balázs!

A mai napig ha visszagondolunk csak mosolygunk.. Minden tökéletes lett, úgy alakult, ahogy megálmodtuk. Óriási hálát érzünk amiért a nagy napunkat a munkáddal Te is még csodálatosabbá, felejthetetlenné tetted.

Köszönjük a remek zenéket, hangosítást, a szuper videót, fényeket, a legjobb partyt, és a hajnalig tartó kitartásodat..

Nagyon örülünk, hogy "rád találtunk", mind emberileg, mind szakmailag egy kiváló embert ismertünk meg.

Köszönjük.. <3

Vera és Zsolt

(Batthyány Wellness Kastély- Zalacsány)

 

Judit és András:

"Nagyon örülünk, hogy Te zenéltél a lakodalmunkban. Mindenkinek csak ajánlani tudunk, és köszönjük, hogy minden kérésünket teljesítetted Egymagad jobban zenéltél, mint 4 profi zenekar és 1 hip-hop csapat együtt Nagyon köszi még egyszer: Judit és András"

Timi és Balázs:

Kedves Balázs és leendő házasok!

 

Nincs elég szó, ahhoz hogy hálánkat fejezzük ki, így röviden tömören összefoglalva: Köszönünk mindent a Világ és a Földkerekség legjobb Dj-nek, Balázsnak, ugyanis június 21-én fantasztikusan zenélt az esküvőnkön. Lassan 2 hete, de még a mai napig a fülemben hallom a ….Tedd fel a kezedet...és egyéb zenék dallamát. Továbbá a rokonok-barátok dicsőítő szavait : „ nem akarjátok újra megrendezni az év lagziját???” - de mint ahogy írtam, ehhez csak egy nagyon jó Dj kell. Hozzáteszem a lakodalom reggel 7-ig tartott....nem véletlenül....aki tud az tud, az pedig nem mást mint a Goór Balázs. Aki, mer az nyer, bátran próbáljátok ki a klasszikus-retros lakodalmakat....életem legjobb döntése volt, hogy férjhez mentem :) és hogy a Balázs zenélt az esküvőnkön. Köszönjük!

Timi és Balázs nyitótánca:

(avagy: amikor a lagzi elszabadul)

 

Petra és Karesz:

"Köszönjük a fantasztikus hangulatot, ami felejthetetlenné tette életünk legszebb napját! Nagyon jól éreztük magunkat és az egész násznép nevében mondhatom, hogy igazi retro érzést teremtettél nálunk! Minden kedves házasulandónak jó szívvel ajánlunk, csalódni senki nem fog, ha Téged választ ! Még egyszer köszönjük! Petra & Karesz"

Marcsi és Zoli:

" Fantasztikus este volt, szuper zenével, jó hangulattal!!! Köszönjük Balázs!!! "

Zsuzsi és Peti:

"Köszönünk minden boldog, vidám, vicces és meghitt pillanatot, amit a zenéddel szereztél nekünk életünk legszebb napján!!!"

 

Anita és Gábor:

"Köszönjük Balázs  ezt a fantasztikus lakodalmat,a jó hangulatot,a jó zenét a násznép nevében is! Szavakkal ki se lehet fejezni milyen jól éreztük magunkat! Tiszta szívvel ajánlunk mindenkinek,hogy
csak Téged válasszanak!

Még egyszer köszönjük Balázs!"

 

Kármen és Tamás:

Balázsban egy segítőkész, kedves, családcentrikus embert ismerhettünk meg, akivel a kezdetektől nagyon jó volt együttműködni. Nagy türelemmel, készségesen segített nekünk összeválogatni a zenéket, amivel a lagzinkat felejthetetlenné tudtuk tenni. Mivel nagyon vegyes volt a társaság, szerettük volna, ha minden korcsoport és társaság jól érezte volna magát. Ehhez Balázs tökéletesen válogatta össze a különböző stílusú és változatos zenéket, a fergeteges fénytechnikával együtt megteremtve az igazi party hangulatot. Így a ceremóniától, vacsorától kezdve a lagziig minden nagyon jól sikerült, hála a hangulatteremtő zenéknek és Balázsnak is. Még egyszer köszönjük! Tamás és Kármen

bottom of page